Advent: a várakozás időszaka

Advent: a várakozás időszaka

Az advent, vagy régies nevén az Úrjövet, a keresztény kultúrkörben a karácsony napját, vagyis december 25-ét megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó időszak. A karácsonyi ünnepkör is advent első vasárnapjával kezdődik és vízkeresztig, január 6-ig tart. Advent első napja mindig a Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnap, mely az új egyházi év kezdetét is jelenti.

Eredete a 4. századig nyúlik vissza, majd VII. Gergely pápa volt az, aki a 11. század folyamán meghatározta, hogy advent négy vasárnapot öleljen fel. Maga az advent szó eljövetelt jelent és az adventus Domini latin kifejezésből származik, melynek jelentése: az Úr eljövetele.

Advent liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a fegyelmet, valamint az összeszedettséget jelképezi. Kivétel ez alól advent harmadik vasárnapja, melynek színe rózsaszín.

Advent hétköznapjain szokás hajnali misén, ún. rorátén részt venni, ahol előtérbe kerül Szűz Máriának, Jézus édesanyjának tisztelete, illetve a karácsonyi várakozás. Régebben az adventi böjtölés is szokás volt, ahogy húsvét előtt még ma is, ám az adventi időszakból a 20. század folyamán kikopott ez a szokás.

Az adventi időszakhoz több szokás is kapcsolódik. Az egyik ezek közül a Szentcsalád-járás, melynek során a hívek advent minden napján más-más házhoz látogatnak el, ahova magukkal visznek egy, a Szent családot ábrázoló képet és közösen imádkoznak, ezzel emlékezve Szűz Mária és Szent József betlehemi szálláskeresésére.

A másik szokás a jóval ismertebb adventi koszorú készítés, amely általában fenyőgallyakból készül, és négy gyertyát helyeznek el rajta, melyek a négy adventi vasárnapot jelképezik. Közülük három lila és egy rózsaszín gyertya van, melyek a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretetet jelképezik.

Néhol szokás az adventi naptár készítése is, melynek 24 ablakocskája mögött egy-egy csoki vagy valamilyen más édesség bújik meg. Ezzel többnyire a türelmetlen gyerekeket szokták meglepni a szülők, hogy eltereljék a figyelmüket a várva-várt karácsonyi ajándékokról.